„Egyszercsak nyílt az ajtó és mondták menjünk ki mindnyájan.   

Hárman voltunk, sorba állítottak bennünket.  Mind megkaptuk egy borítékban, amiket előzőleg elvettek tőlünk. Arra tökegyedül rájöttem, nem itt éjszakázom. Majd ismét megbilincseltek bennünket, és egy másik lánccal sorba kötöttek. Nagyon megalázó volt, és az érzés, hogy senki nem vagy, szörnyű.

Ki kísértek egy kisbuszhoz, és egymás után kellett beszállnunk, de egymás utáni sorülésbe kellett ülnünk. Össze voltunk láncolva, így ez baromira nem volt egyszerű. A megalázástól szinte üvölteni tudtam volna. A bűnöm csak annyi, hogy egy szabad országban akartam élni törvényesen, de túltartózkodtam. Ez az ország egy nagy hazugság.

Úgy bántak velünk, mint valami bűnözőkkel. Éjfél körült járt az idő, és észak felé haladtunk a 95-ös autópályán. Itt elvesztettem az útirányt, csak annyi volt ismerős, hogy valahol Pompano Beachon járunk. Befordultunk egy magas kerítéssel határolt helyre. A kerítés tetején szöges drót. Olyan, amiket a börtönökben használnak. Te jó ég börtönben vagyunk! Az USA bevándorlási börtönében.”

Oldal: Anotáció, részlet a könyvből.
Bezárt szabadság - © 2008 - 2024 - bezartszabadsag.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat